Ülést tartott a Szülőföld Alap magyarországi és külhoni magyar szakemberekből álló Társadalmi Tanácsadó Testülete (TTT), amelynek feladata, hogy javaslataival segítse az Alap támogatási céljainak meghatározását. Az Alap támogatási célokat és prioritásokat meghatározó, politikai szintű testülete, a Regionális Egyeztető Fórum november elején tartja ülését.
A testület áttekintette az Alap 2007. évi pályázatainak eredményeit és 2008-ra tervezett költségvetését, és megállapította, hogy a költségvetési törvény tervezete szerint a korábban meghatározott 2 milliárd forint jövőre is az Alap rendelkezésére áll majd. Az egyes régiók közötti forrásfelosztás kapcsán a TTT fontosnak tartotta kiemelni, hogy – építve az előző évben kialakult magyar-magyar szolidaritásra – jövőre is fenn kell tartani a vajdasági és a kárpátaljai magyar közösség kiemelt, a létszámarányt meghaladó mértékű, támogatását.
A TTT a támogatási célok és a hozzárendelt források meghatározásánál rendezőelvnek tartja az egyes magyar közösségek eltérő helyzetéből fakadó körülmények figyelembe vételét, és ennek kapcsán az uniós tagállamokban élő magyarság esetében a közösségi és más pályázati források bevonását az egyes projektek megvalósításába. A TTT kiemelte, hogy az Alap célja kell maradjon a kisebbségi létből eredő hátrányok oldása azon térségek és támogatási területek vonatkozásában, amelyek esetében az anyaországin kívül más támogatási forrás nem áll rendelkezésre. A támogatási területek vonatkozásában a testület tagjai emlékeztettek arra, hogy az oktatási pályázatoknál kiemelt figyelmet kell fordítani a munkaerőpiac igényeivel összhangban lévő szakképzésre, felnőttképzésre és átképzésre, el kell kerülni az oktatás területén a mennyiségi szemlélet eluralkodását, és a korábbiakhoz képest nagyobb figyelemben érdemes részesíteni az anyanyelvű könyvkiadást és általában véve a tudományosságot.
A testület felhívta a figyelmet a forráskoordináció fontosságára, kiemelve, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények és programok támogatása révén számos, korábban csak pályázati úton támogatott program 2008-tól előre tervezhető, nem pályázati formában jut jelentős támogatáshoz.
A TTT tagjai hangsúlyozták, hogy az Alap testületei határon túli tagjainak a politikai és szakmai döntéseket megelőzően fontos egyeztetniük a – politikai szereplőkön túlmenően – a szakmai szervezetekkel, a civil szféra reprezentánsaival, hogy az általuk megfogalmazott szempontok is becsatornázódjanak a döntéshozatali folyamatba.
Az Alap kollégiumai által kiírandó pályázatok kapcsán a TTT felhívta a figyelmet, hogy elkerülendőnek tartja a támogatások elaprózását, és a távlatosabb, az adott közösség helyzetéhez és a kihívásokhoz igazodó programok megvalósítását tartja támogatandónak.
Budapest, 2007. október 18. Forrás: Szülőföld Alap Iroda
- Pályázati adatlap - (103KB)






