Megtartotta soros ülését a Szülőföld Alap Kulturális és Egyházi Kollégiuma. A testület Ukrajna esetében negyvenhárommillió forint elosztásáról döntött.
A jelentős összeg negyven százalékát – az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) javaslatára – ezúttal is a történelmi egyházak pályázatai nyerték. A társadalmi, kulturális, szakmai szervezetek, könyvkiadók pályázatainak esetében a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az UMDSZ javaslatai csupán néhányszor tértek el lényegesen. Ezeket a megbeszélések során sikerült összhangba hozni. Teljes nézetkülönbség csak az úgynevezett lebonyolító szervezet esetében volt. Az UMDSZ delegáltja a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítványt, a KMKSZ küldötte saját szervezetét támogatta. Végül, a Szülőföld Alap Iroda képviselőjének előterjesztésére, a kis összegű pályázatok meghirdetésének és lebonyolításának jogát a KMKSZ kapta.
2007. november 17. Forrás: Kárpáti Igaz Szó






