- közölte Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a Kárpát-medencei Magyar Kép-viselők Fórumán tartott beszédében pénteken a parlamentben. Kiss Péter kiemelte: a schengeni csatlakozás kapcsán kilencpontos diplomáciai és hazai intézkedéscsomagot határozott meg a kormány. A vízummal összefüggő intézkedések mellett felhívta a figyelmet arra: a kárpátaljai és a vajdasági magyarság annyi plusztámogatást kap, amennyi pénz a vízumdí-jakból befolyik. Az elmúlt időszak változásaival kap-csolatban beszélt arról, hogy a Szülőföld Alapról a kormány a Regionális Egyeztető Fórummal közösen dönt. Elmondta: örül annak, hogy a tanács a régiónkénti támogatás helyett a szervezetek a differenciált támogatása mellett döntött. Mert így - mint mondta - közösen fordíthatnak kiemelt támogatást a vajdasági és a kárpátaljai magyar közösségekre. Hozzátette: a Szülőföld Alapból ősszel további 1,2 milliárd forintra lehet pályázni. A kancelláriaminiszter véleménye szerint a nemzetpolitikának a modernizációs és versenyképességi esélyt kell erősítenie a fejlesztéspolitika, illetve az identitás megőrzését szolgáló normatív támogatáspolitika segítségével. „Ez azt is jelenti, hogy ennek az irányát előre és nem hátra kell keresni” - hangoztatta. Kiss Péter úgy látja: működik az az elv, hogy a kapcsolattartás alapja az együttműködés, a kölcsönös felelősségvállalás és egymás ügyeibe be nem avatkozás. A miniszter hangsúlyozta: a kormány híve az egyéni és a közösségi autonómiának, ugyanakkor ez az autonómia az adott ország többségének és kisebbségének együttműködési megállapodásán kell, hogy alapuljon.
Forrás: MTI






