Az Illyés Közalapítvány megszüntetése és a helyébe lépő Szülőföld Alap működése körül csaptak össze tegnap az Országgyűlésben.
A szakmaiság és kiszámíthatóság jellemzi a határon túliak támogatására létrehozott Szülőföld Alap munkáját - állították kormánypárti képviselők a tegnapi vitában. Németh Zsolt (Fidesz), a külügyi bizottság elnöke azonban "politikai bazárnak" nevezte a Szülőföld Alap tevékenységét.
Az Illyés Közalapítvány a kilencvenes években fontos szerepet játszott a határon túlra szánt támogatások elosztásában. Ugyanakkor sokan nehezményezték, hogy pártpolitikai alapon, átláthatatlanul osztotta a pénzeket. Az Állami Számvevőszék szerint a kifizetések csaknem fele szabálytalanul történt a vizsgált időszakban, melynek jelentős része az Orbán-kormány idejére esett. Több mint kétezer korábbi támogatás elszámolása nem zárult le, melyek összege eléri az egymilliárd forintot. Eközben 420 támogatási összeget szabályos kuratóriumi döntés ellenére sem kaptak meg.
Németh Zsolt "nyomorúságosnak" nevezte a Szülőföld Alapnál uralkodó állapotokat. Azt is kudarcnak látja, hogy csökkent a személyi jövedelemadóból felajánlható egy százalékokból az alaphoz befolyó öszszeg. A kiemelt költségvetési előirányzatok közül ugyanis a Szülőföld Alap számára ajánlották fel a legkevesebben adójuk egy százalékát. Míg parlagfű-mentesítésre több mint 130 ezren adtak közel 900 millió forintot, a határon túliak támogatását kevesebb, mint tízezren támogatták, összesen 72 millió forinttal.
Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) nemzetpolitikáért felelős főigazgatója szerint ezek az adatok nem váratlanok. - Az emberek egy olyan világban szocializálódtak, ahol az állam feladata az efféle ügyek támogatása - mondta lapunknak. Hozzátette: nyilatkozatok szintjén mindenki szolidáris, ám ha a saját pénzéből kell adnia, már kevésbé.
Öllős László politológus, a szlovákiai Fórum Kisebbségkutató Intézet docense egyetért azzal, hogy a magyarok a határon túliak támogatását állami feladatnak tartják. A Népszabadságnak adott telefoninterjújában azt is említette: a kérdés a belpolitikai csatározások részévé vált, és ez sokakban ellenérzést vált ki. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója lapunknak elmondta: az adományozók szeretik tisztán látni, hogyan használják fel pénzüket. Erre az erősen központosított, átpolitizált szerkezetben működő intézmények keretében, mint amilyenné a Szülőföld Alap vált, aligha van lehetőség.
Budapest, 2007. szeptember 26. Forrás:Népszabadság






