Nyomtat        - http://www.szulofold.hu/

Összefoglaló a Regionális Egyeztető Fórum 2007. november 5-i üléséről
2007-11-06 10:24

A Szülőföld Alap jövőre várhatóan kétmilliárd forint támogatást tud nyújtani a szomszédos országokban élő magyarságnak

A Szülőföld Alap jövőre várhatóan kétmilliárd forint támogatást tud nyújtani a szomszédos országban élő magyarságnak, létszámához képest kiemelten a Kárpátalján, illetve a Vajdaságban élőknek - közölte Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára hétfőn, a Szülőföld Alap regionális egyeztető fóruma után. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja és az RMDSZ egyaránt arról beszélt újságírók előtt, hogy elfogadhatónak tartják a támogatás mértékét.

Az ülésen a jövő évre vonatkozó támogatás mértékéről egyeztettek, illetve a szakmai kollégiumok közötti forrásmegosztást rögzítették. Gémesi Ferenc újságíróknak hangsúlyozta: kétmilliárd forintból "összkárpát-medencei" nagy célokat nem lehet megvalósítani, de koncentrált támogatást lehet nyújtani. Ezt a célt jól szolgálja az alap - vélekedett.

A szakállamtitkár kitért arra, hogy továbbra is kiemelt cél marad az oktatás és a szakképzés támogatása, erre fordítják a források ötven százalékát. Hozzátette: döntöttek arról is, hogy a jövő januárban induló kapcsolattartási támogatást a Szülőföld Alapon keresztül folyósítják.

Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke úgy fogalmazott: nagyra értékelik, hogy a támogatásokról konszenzussal tudtak megállapodni. A szlovákiai magyarságnak négy prioritása van: a közoktatás, a kulturális intézmények megtartása, a peremmagyarság és a média - hangoztatta Csáky Pál, aki korrektnek nevezte a támogatás mértékét.

A szlovákiai magyar politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovákiai és a romániai magyar közösség lemondott a források egy részéről Kárpátalja és Vajdaság javára. Ezzel a szolidaritásunkat próbáljuk kifejezni - jegyezte meg Csáky Pál.

Ezzel Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is egyetértett. Megfogalmazása szerint a határon túli magyarságnak adott támogatás mértékét mindig lehetne vitatni, hiszen mindig szükség lenne még több pénzre a szervezetek, a közösségek támogatására. Markó Béla az erdélyi támogatási prioritások közé sorolta az anyanyelvi felsőoktatás, valamint a szórványban élők támogatását.

 Budapest, 2007. november 5., hétfő                                                                                   Forrás: MTI





A honlap üzemeltetője: Szülőföld Alap Iroda 1054 Budapest, Báthori u. 12 Levelezési cím: 1357 Budapest, Pf. 1. Titkársági fax: +36 1 441 2342 Pályázati fax: +36 1 441 2352
E-mail: szulofold@szulofold.hu

copyright© 2009. http://www.szulofold.hu/                    Powered by SiteEngine Wombat