|
Nyomtat - http://www.szulofold.hu/ |
|
Közlemény |
| 2009-02-09 12:35 |
A Magyar Hírlap 2009. február 6-i számában Halzl Józseffel, a Rákóczi Szövetség elnökével készített interjú félreérthető és félrevezető megállapításokat tartalmaz, ezért a külhoni magyarság oktatási programjainak támogatása kapcsán szükségesnek látjuk újólag jelezni, hogy a Kedvezménytörvény (2001. évi LXII. tv.) alapján nyújtott oktatás-nevelési támogatásra a 2007-2008-as tanévben a központi költségvetés Miniszterelnökség fejezet több mint 5 milliárd forintot fordított. Ebből az összegből az elmúlt tanévben mintegy 216 ezer iskoláskorú gyermek és több, mint 7700 felsőoktatásban részt vevő hallgató kapott támogatást. Szlovákia vonatkozásában a magyar közösség oktatási és kulturális támogatásának lehetőségét hosszú tárgyalásokat követően a Medgyessy-kormánynak sikerült megteremtenie, amikor 2003 decemberében aláírta a vonatkozó kormányközi megállapodást Kovács László és Eduard Kukan külügyminiszter. Az egyezmény alapján 2004 óta folyósított támogatás összege a szlovákiai magyar diákok vonatkozásában tanévenként meghaladja az 1 milliárd forintot, a 2007-2008-as tanévre a támogatás összege 1,2 milliárd Ft volt. A támogatás folyósítása Szlovákia vonatkozásában a Pázmány Péter Alapítvány közvetítésével történik. Az oktatási-nevelési támogatásra fordított összeg mértéke és a támogatottak száma nyilvános, a vonatkozó adatok bárki számára elérhetőek a http://www.nemzetpolitika.gov.hu honlapon. A kormányzati támogatás és aktivitás mellett számos szlovákiai és hazai civil szervezet is foglalkozik a szlovákiai magyar nyelvű oktatás kérdéseivel. Ezt az aktivitást a Szülőföld Alap révén pályázati lehetőségekkel támogatjuk. *** |
|
A honlap üzemeltetője: Szülőföld Alap Iroda 1054 Budapest, Báthori u. 12
Levelezési cím: 1357 Budapest, Pf. 1.
Titkársági fax: +36 1 441 2342
Pályázati fax: +36 1 441 2352 E-mail: szulofold@szulofold.hu copyright© 2009. http://www.szulofold.hu/ Powered by SiteEngine Wombat |